Rácz Barna 2009. október 3.

Én közvetlenül az érettségi vizsga után kerültem a Magyar Postához. Kevés olyan embert ismerek, aki még nálam is korábban kezdett el dolgozni a Posta Központi Kábelüzemnél. Ezek egyike: Kontics Lajos. A Kábelüzemnél az első kísérőim Kontics Lajos, Jánóczi Károly és Szabó Károly voltak. Mit gondolsz, hová vezetett az első utunk? Igen, oda, a kocsmába. Elmondták a kísérőim, a fő feladat: a kábelek behúzása. A kábel behúzás folyamata a következő: Egér – cérna – spárga – kötél-harisnya és maga a kábel. Aztán jön a macska, bezavarja az egeret a nyílásba, az egér futni kezd és így ő az, aki behúzza a kábelt. Ma már ezt csörlővel oldják meg.

Az első munkanapom 1953. június 30-án volt. Az igazgatót akkor Dedek Lajosnak, a titkárnőjét Bayer Évának hívták. Amikor én odaérkeztem a Benczúr utca és a Bajza utca sarkához közel álló épülethez, ott nagy kupleráj, másképp fogalmazva: hatalmas felfordulás és nyüzsgés fogadott. A központ dolgozói, az irodisták ugyanis éppen csomagolták a dolgaikat és előkészültek az átköltözéshez. A kijelölt új hely a Váci utca 36. volt, az egykori Tisztiház, ahol jelenleg a Magyar Külkereskedelmi Bank székel. (Ez idő tájt, tehát 1953-ban az építési részleg a Bajtárs utcában, míg a szerelés a Dandár utca – Vaskapu utca sarkán lévő épületben leledzett.) Érdemes azt is megjegyezni, hogy a betoncsövek gyártása a rakparton, a mai Erzsébet híd pesti hídfőjének a közelében folyt. Főleg egyes csövek készültek itt. Később 7-es, 18-as és 32-es csőnyílású tömbök, ezekről szakszerűbben Dérszegi Miklós szaktárs tudna beszélni.

Az első munkaköröm: segéd-tervező. A Terv- és pénzügyi osztályra kerültem, melyet egy vonalas káder, Polgár István vezetett. Hála Istennek, nem sokáig! Az érdemi munkát Szentirmay szaktárs végezte el. Az én csoportom munkáját Busa Mihály szaktárs irányította. Közvetlen mellettem pedig Dömötör Ödönné és Dr. Koncz Pál dolgozott. Tőlük rengeteget tanultam. Meg kellett azt is tanulnom, hogy a helyes köszönés: „Jó napot kívánok ……..(itt jött a rang, vagy a beosztás) szaktárs! Például: „Jó napot kívánok igazgató szaktárs!” De azt, aki nagyon közel állt hozzám, azt bácsiztam. Ilyen volt Ludwig László. Neki mindig azt mondtam: „Laci Bácsi!” Ez a kezdeti időszak 1955. november 9-éig tartott.

Ugyanis megérkezett a behívóm. 1955. év november hónap 10-én bevonultam a Magyar Néphadsereg Folyami Flotillához, a Megyeri útra. A laktanya néhány száz méterre volt a Megyeri Csárdától. A honvédségnél több rendkívüli esemény is megnehezítette a szolgálat teljesítését. 1956. januárjában földrengés volt Dunaharaszti térségében. Ez a rengés Kontics Lajos kollégánk házát is lerombolta. Egy hónappal később pedig jött a jeges áradás a Dunán. Én Dunaföldvár és Mohács között védekeztem. 1956 áprilisában pedig az tett próbára, hogy dísz-szemlét rendeztek a Városligetben, a Sztálin szobor előtt és nekem is el kellett vonulnom Rákosi Mátyás pártfőtitkár és Farkas Mihály honvédelmi miniszter előtt. Aztán jött 1956 októbere. Kétszer is a fal mellé állítottak és fegyvert szegeztek rám. De Fortuna velem volt és megúsztam! 1958. őszén vettem búcsút a katonaságtól. A honvédségnél egy évig újoncként kezeltek, de mint a példák mutatják, elég hamar bedobtak a mélyvízbe. 1958. november 3-án szereltem le.

Roppant szegény voltam. Még rendes ruhára se tellett. Pedig közeledtek a fagyos, téli napok. A Kábelüzem ismét a segítségemre sietett. Az akkori főnököm, Gálig László, egy olyan bőrkabátot utalt ki nekem, mely tökéletesen megvédett a fagyos szelektől. Úgy emlékszem, hogy ebben az évben a Kábelüzem központi részlege átköltözött a Guszev utcába. (Ezt az utcát jelenleg Sas utcának nevezik.) A régi kollégáim – Busa Mihály, Dömötör Ödönné, Dr. Koncz Pál – örömmel fogadtak vissza. Később a csoportunkhoz került a Folyamkotró és Kavics kitermelő Vállalattól (röviden a FÓKÁ-tól) Molnár Ferencné, aki a hetvenes évek elején a Kábelüzem szakszervezeti titkára lett.

Hat évig tartó udvarlás után 1959. május 20-án megnősültem. Így az idei évben ünnepelhettem meg az ötvenedik házassági évfordulómat. A házasságomból két gyermekem született. 1962. június 10-én Szilvia, míg 1965-ben Elvira. 1988. április 20-án pedig unokám született, aki jelenleg Szeged városában másodéves orvostanhallgató.

1960-ban a Posta Központi Kábelüzemnél részt vettem a KISZ alapszervezet megalapításában, s annak titkára lettem. A munkaköröm nem változott meg, egészen 1972-ig. 1972. október 1-én átkerültem a Posta Tervező Intézethez, röviden szólva a POTI-hoz. Itt a Terv- és munkaügyi osztály vezetője lettem. A POTI-ból egy idő után átkerültem a Posta Központi Anyaghivatalba, melynek a székhelye a Belvárosban, a Magyar utcában volt. Az Anyaghivatal élén Cseh János igazgató állt, akit én jól ismertem, hiszen korábban ő is „kábeles” volt. Az Anyaghivatalon belül a gazdászati osztály tartozott hozzám. Az Anyaghivatalnak a külső Ferencvárosban, a Gyáli úton volt egy hatalmas szertára és a kábeldobokat is ott tárolták. Ennek a gazdája is egy régi „kábeles” volt, Nagy Lajos. Őt Adorjáni Béla (aki hosszú éveken át építésvezetőként teljesített szolgálatot) hívta vissza a Posta Építési Üzemhez. És Lajos vissza is ment. Sajnos azóta ő meghalt.

Az 1985-ös évben nagy megtiszteltetés ért. Hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulója tiszteletére a Magyar Postán is fényes ünnepséget szerveztek és ezen én is részt vettem, sőt miniszteri dicséretben részesültem. A kitüntetést Köteles Zoltán vezérigazgató úr nyújtotta át nekem.

Jüngliné dr. 1986. év szeptember hónap 12. napján rúgott ki a Posta Tervező Intézettől. Innen az utam a Posta Központi Anyaghivatalhoz vezetett. Ezen a helyen harminc hónapig „húztam az igát.” 1989. év április hónap 1. napján ismét „kábeles” lettem. A Posta Építési Üzemet, a Kábelüzem jogutódját erősítettem, azon belül is a Közgazdasági Osztályt, Stein László csapatát. Megjegyezni kívánom, hogy a „normás” Tóth László hívására jöttem az anyacéghez, Czeitler Anna helyére.

Most szeretnék szólni a Posta Központi Kábelüzem Magyar Postán belüli súlyáról, szerepéről. Ezt a szerepet három tényező motiválja:

1./ A cég félkatonai jellege.

2./ A Magyarországon először itt alkalmazott magas színvonalú technológiák.

3./ Az innen indult és általában a Vezérigazgatóságra érkezett „koponyák”. Például: Zeve

János, Smigura László, Domján Kálmán, Szirbek Róbert, Frindt Antal és a sort még

lehetne folytatni.

1953-ban, amikor a céghez kerültem, javában tartott a hidegháború. Ezért az ország vezetői kitüntető figyelemmel fordultak a honvédelem felé. A hírközlés és ezen belül a vezetékes  hírközlés pedig a honvédelem egyik alappillére volt. Vezetőink azt tűzték ki célként, hogy a hírközlési hálózatot minél jobban elrejtsék az ellenség kíváncsi szeme elől, s ezért a hálózatot általában mélyen a föld alá süllyesztették. A nyilvántartásban is kialakult a titkosság több fokozata. Például: számjeles munkák, „csoportos bizalmas munkák”, „L2-es munkák”, „Őzike”, stb. Ez a helyzet ma már nem áll fenn, az objektumok többségét már lehet látogatni. Még a Hatvan – Jobbágyi térségében lévő objektumokba is beengedik a látogatókat. Jellemző a helyzet gyökeres megváltozására az én esetem is. 1959. és 1990. között négy írásbeli kérelmet nyújtottam be, távbeszélő állomás felszerelése iránt, de csak egyre kaptam választ (szóban), és az is elutasító volt. 1990. után úgy dobták hozzá az emberekhez a telefont, akár többet is. A Kábelüzem súlyát tehát a felvázolt háborús helyzet és a cég félkatonai jellege határozta meg egyfelől. Másfelől pedig az, hogy a cég olyan technikákat és technológiákat alakított ki és alkalmazott (csőgyártás, árokásó gépek, koaxiális kábel fektetés, folyam kábel fektetés, a kábel ívben történő lerakása, vazelines technológia, zsugorcső, üvegszálas kábelek szerelése, stb.), melyeket addig Magyarországon még nem vezettek be a gyakorlatba. E téren olyan kreatív műszaki emberek támogatták ezt az úttörő munkát, mint Dedek Lajos, Halász László, Török Zoltán, Antók Péter és elnézést kérek attól, akit nem említettem meg. Sok megoldást a POTI, vagy a Posta Kísérleti Intézett dolgozott ki, de az említett műszaki megoldások gyakorlatba való átültetése a Kábelüzemet dicséri. Az említett technológiák gyakorlati alkalmazását nehezítette az úgynevezett COCOM lista, melyet a nyugati országok azért dolgoztak ki, hogy bizonyos stratégiai cikkek ne jussanak el a szocialista országokba. E körülmény is fokozott leleményességet kívánt meg Török Zolitól és a műszaki és üzemfejlesztési osztály többi munkatársától.

Feltétlenül vázolni szeretném a vidéki munkavégzés nehézségeit. Csak néhány példát említek meg. Tóth Sándor – Lilafüred, Bárány Károly – Veszprém, Kontics Lajos – Pécs, Szirbek Róbert – Városlőd. Én ezekbe a munkákba azért nyerhettem betekintést, mert rendszeresen leltároztunk vidéken is, és ezek a leltározások nem egy esetben több napot is igénybe vettek. Bárány Károlynál például, a Veszprém – Balatonalmádi munkán az építésvezető hosszú-hosszú tárgyalás után tudta elérni, hogy a kábelmunkások legalább napjában egyszer meleg ételt kapjanak. Tóth Sándor építésvezető és Budafoki Rezső munkavezető a Miskolc – Lilafüred közötti munkát irányították, igen kemény, gyakran sziklás terepen. Néhányszor megesett (mobil vécé még nem volt!), hogy a kábelmunkások túl sokáig guggoltak a bokrok között. Hogy könnyítsenek magukon. Ilyenkor előfordult, hogy Budafoki Rezső munkavezető egy görbe fabottal fenyegette őket, hogy mielőbb térjenek vissza a félbe hagyott munkához. Szirbek Róbert – Városlőd. Korán reggel kerestük Szirbek szaktársat a telephelyén, de ő nem volt ott. A szolgálatvezető elmondta, hogy van egy hely az út mentén, ahonnan rögtön észre fogjuk venni, ha az ő kocsija közeledik. Késő délutánig vártunk rá. Végre valahára feltűnt egy Csepel típusú teherautóval. És mögötte több, egzotikus állatot szállító kocsit pillantottunk meg. Egy komplett cirkuszt!! Szirbek szaktárs elmondta, hogy ez is egy csere üzlet része volt. Felvállalta azt, hogy bevontat a faluba postai teherautóval és eszközökkel egy vándor cirkuszt, állatokkal, bohócokkal, s minden más felszereléssel, cserébe a helyi tanács elnöke, vagy titkára szalmát adott a fekhelyekhez és megfelelő szállást. Szirbek szaktársnak volt egy másik esete is, egy vaddisznóval. A helyi vezető egy vaddisznót kívánt átadni neki, de ő ezt elhárította. Később – talán egy arra járó vadász meglőtte – a disznó mégis a kábelmunkások fazekába került. ( Mint tudjuk a pupin fazékban lehet megfőzni a legfinomabb pörköltet!) Kontics Lajos építésvezető és Balogh László munkavezető hasonló harcokat vívtak Pécs városában, hogy az emberek megfelelő szálláshoz és étkezéshez jussanak. A szabályokat kellő rugalmassággal kellett kezelni.

A vidéki munkákat sokáig jellemezte a katonai fegyelem. Ezt főleg Koczina Gyula (korábbi ÁVH-ás tiszt követelte meg, de már megvolt Dedek Lajos idejében is.). Egy példa erre. Ha az igazgató a munkaárokhoz érkezett, a munkavezető katonásan jelentette neki, hogy hány fő a brigád létszáma, hány fő van távol és hány fő végzi most a munkát.

A toborzásról: Én Győr városában jártam többször, a mai Széchenyi István Egyetemen. (Akkoriban még csak Távközlési Főiskola működött Győrben.) Kiosztottam a Munkaügyi Osztály által elkészített szórólapokat és vázoltam a fiatalok előtt, hogy a Kábelüzem ösztöndíjakkal és különféle szociális juttatásokkal igyekszik a kezdő szakembereknek optimális feltételeket biztosítani a munkába álláshoz. A vidéki építésvezetők maguk is végeztek munkaerő toborzást – főleg a vonalépítő segédmunkások utánpótlása végett -, első sorban Borsod- Abaúj Zemplén és Szabolcs- Szatmár Bereg megyékben.

A Postát, de ezen belül a Kábelüzemet egy családias hangulat lengte körül. Jól ismertük egymást, sőt a családtagokat is, ünnepeken köszöntöttük egymást, a másik gyászában pedig osztoztunk. A május elsejét megelőző birkavacsorák máig felejthetetlenek, de a baráti találkozások, a közös kirándulások, focizások, mind-mind ide sorolhatók. Az is meglehetősen ritka a mai világban, hogy egy vállalat már régen megszűnik, de a volt munkatársak közül sokan részt vesznek az elhalálozott kollégájuk temetésén. Azt is tudom, hogy a Magyar Posta egykori vezetői is rendszeresen találkoznak (Kirkovics szaktárs Sopronból, Hargitai szaktárs a Posta Tervező Intézettől, Schneider szaktárs a Posta Beruházó Irodától), de ez is más és megint más az egyszerű alkalmazottak összetartozása.

Korábban beszéltem a Kábelüzem félkatonai jellegéről és az ebből eredő súlyáról. Az ért itt is árnyaltabb a kép. Ugyanis a Rádió Műszaki Igazgatóságnak is (ez a középfokú postaszerv volt az Antenna Hungária Zrt. jogelődje) fontos szerep jutott a Nyugatról rádióhullámokon érkező ideológia visszaszorításában. Bérfejlesztésnél például a Rádió Műszaki Igazgatóság dolgozói a Kábelüzem dolgozóinál mindig jóval többet kaptak, mert a vezetőink úgy ítélték meg, hogy a Nyugat-Európában működő és Kelet- Európa felé sugárzó adó állomások („Amerika Hangja”, „Szabad Európa”, „BBC magyar adása”, stb.) zavarása fontosabb, mint a Magyar Posta többi feladata. Nem véletlen az sem, hogy a rádió állomásokat, így például a Diósdon lévőt is, fegyveres őrök védték. De azért velük is harmonikus volt a kapcsolatunk. Szilágyi szaktárs például megengedte, hogy a kábeldobjaink egy részét Diósdon tároljuk.

Dedek Lajos megérdemli, hogy róla külön is megemlékezzek. A kábelépítésről olyan komoly szakkönyvet írt, melyből a Magyar Posta összes dolgozóját oktatták, hogy fogalmuk legyen a kábeles szakmáról. Ez a könyv évtizedeken át szolgálta a Magyar Posta műszaki területét. Ezt vették elő Soprontól Pécsig és Szegedtől Debrecenig, ha valami műszaki kérdés felmerült, Dedek szaktárs a könyvhöz maga készített illusztrációkat. Mélyen sajnálom azt, hogy nekem ma nincs egy példányom se ebből a könyvből. Az is jellemző az ötvenes évekre, hogy – mivel nem volt a Párthoz közel álló ember – Dedek Lajos nem sokáig lehetett igazgató.

A fotokról és a rajzokról. Ezek alátámasztják, amit korábban mondtam a családias légkörről. Például látható itt Halász Gábor futball felszerelésben, Dr. Mosonyi István a jog őreként, Szirbek Robert, Kontics Lajos és jómagam egy Dobogókőn tett kiránduláson, Abramovszky Jutka mennyasszonyi ruhában, és még lehetne hosszan sorolni. Pócs Sarolta, aki a rajzokat készítette, finom érzékkel tárt felénk görbe tükröt, mindenkit szelíden megtréfált, de senkit sem bántott meg. Kérem hogy ezeket a fotókat és karikatúrákat Mészáros Ödön kollégánk külön-külön digitalizálja, hogy ezek bekerüljenek a készülő félben lévő emlékkönyvbe.

Jelenleg itt élek Budafokon a feleségemmel, abban a házban, aminek az építéséről fényképeket is láttál. Nyugdíjas vagyok. Néha a szívem vacakol, de azért nem panaszkodok. Hamarosan hetvenöt éves leszek.

Lejegyezte: Légmán Miklós.

Related Images: