Az elmúlt hétvégi szombat dél tájban, amikor odaértem, már nagy sürgés-forgás volt az újra felfedezett Benczúr utcai Postás Kultúrház bejárata előtt. A postások hajdani szolgálati, magán, kulturális és szórakozási-időtöltési színhelye mára ismét benépesült volt telefonos postásokkal, kábelesekkel. Az immár második, – talán hagyománnyá váló – rendezvényre érkeztek a rendezők, az ünneplők, és a hozzátartók. Hozták a felszereléseket, hozták a talán még meleg, otthon frissen sült, finomabbnál finomabb süteményeket, pakolták a flaskákat, és bent az épületben már reggel óta főtt a „birka”.
Mára itt újraéledt, vagy néhány órára feléledt a tradicionális kábelüzemi rendezvények birkavacsorája, melynek a Kábelüzem hajdani fénykorában, alkalmanként háromszáz-négyszáz résztvevője is volt.
De, hát tudjuk ezt, mivel a mostani résztvevők azokban a régi időkben mindnyájan a Posta Központi Kábelüzemben tevékenykedtek. A most összegyűlt közel száz ember ezzel az összejövetellel ünnepelt, örült a rég nem látott kollégának, némelyek talán elsőre nem is ismerték meg egymást, beszélgetettek a múltról-jelenről, örültek a néhány órás együttlétnek. A folyosón asszonyok karonfogva sétáltak (mint régen), és csak Ő általuk érthetően, kitudja milyen régi történeteket suttogtak egymás fülébe. A férfiak a múlt szakmai eseményeinek szóbeli felelevenítése közben jókat kortyintottak a finom homoki házi bórból.
Közben, a múltbeli jószagú szépasszony és a korabeli fénylően dióolajozott hajú, ficsúrozott fiatalember, mostanra mindketten deresedő hajjal, jóságosan egymás mellett ülve, egymás kezét alkalmanként öregesen és szeretetteljesen megsimítva, boldog arccal beszélgettek az asztalnál. Mindketten társaink voltak ugyanúgy, mint az a korabeli fiúcska is, akinek már az apja is ott dolgozott, és ez a mostani „fiúcska” közeledve a nyugdíjhoz, már deresedő szakállkával várja újabb munkahelyén a beilleszkedés izgalmát. Itt mindenki postás volt.
A nagyterem melletti fehér szalon, a barna terem, és a vadász terem is szépen megterített asztalokkal volt berendezve. Talán százan lehettünk. A pincérek ide tálalták fel, és gőzölgő tányérokon hozták a kábelesek tradicionális ételét a birkapörköltet.
Megünnepeltük a körünkben lévő, legöregebb 95 éves, Szána Ferenc kábelszerelő kollégánkat. Megemlékeztünk a Posta Központi Kábelüzem második világháború utáni tevékenységéről, a háborús károk helyreállításáról. Harminc éves filmet vetítve, meleg szívvel néztük az üzem korabeli életét bemutató képkockákat, a képkockákon társainkat, önmagunkat és a már körünkből eltávozott sok kollégánkat.
A vidámságból sem volt hiány. A rendezvény vége felé miközben egyik társunk távozásakor, annak mankóját nem találva, a mankót kereső sokadalomban gyorsan terjedt a hír „lám a Benczúr Ház nemcsak egy kulturális hely, hanem egy gyógyhely is, mivel a sánta itt eldobta a mankóját, és újra jár”. Végül is mankó, később, zárórakor egy szemétkosárba belegyömöszölve meglett.
A részvevők nagy többsége már nyugdíjas korú volt. Az idő múlásával a mindinkább idősödő kábelesek ezen a szép eseményen, bíztak hogy, még sok éven át részt vehetnek, emlékezhetnek és emlékeztethetnek a ma már postatörténet részét képező Posta Központi Kábelüzemre és az abban dolgozó sok-sok, száz meg száz, múltbeli kollégára.
Budapest, 2015. október 12.
Sáfár József
Feltöltésre kerültek az eseményen készült fényképek, megtekinthetők itt:
Kattints ide a képekért!
Related Images:
küldés...
